Nagyapám hatalmas ember volt, legalábbis én mindig annak láttam. Még akkor is, amikor már én is felnőtt lettem.. Hatalmassága nem csak a testi adottságaiban mutatkozott meg, hanem lelkierejében is.

Magas, szikár alakja, hatalmas kérges tenyere volt és mindig egyfajta méltóság lengte körbe. Öt gyermekről gondoskodott, köztük anyuról. Állása volt a vasútnál, mellette művelte a földet, erdőt, állatokat tartott. Az egész élete a munkáról szólt. Nem sokszor láttam nevetni, vagy csak nem emlékszem rá. Fura, reszelős hangja volt, pedig soha nem dohányzott. Esténként, amikor a felnőttek még a konyhában beszélgettek, de én már ágyban voltam, erre a hangra aludtam el. Bár nagyapám nem beszélt hangosan, de hangja erőteljes volt és áthallatszott a vastag ajtón keresztül is. Számomra a biztonságot jelentette. Nagyon szerettem a közelében lenni, olyan volt, mint egy hatalmas oszlop, amely megtartja a világot. 

Mélyen vallásos volt. Minden vasárnap felvette a háromrészes öltönyét, kalapját és ment a misére. Akármilyen meleg volt, mindig felvette a mellényt is az öltönykabát alá. Abban az időben, amikor a vallás szinte tiltott dolog volt, többször is börtönnel fenyegették, azzal, hogy elveszik a gyerekeit, hogy kisemmizik, ha nem lesz párttag és nem hagyja el a vallását. Nagyapám állta a sarat és nem hagyta el Istent. 

Az akkori szokások szerint anyu és a többi testvére is magázták a szüleiket. Így én is magáztam őket, hiszen ezt hallottam anyutól. Igazán zavart, mert én már abban a korban nőttem fel, amikor a szülőket a gyerekek tegezik, sőt, apai nagyanyámat, aki velünk élt szintén tegeztem. 

Egy alkalommal nagyapámmal ketten indultunk sétálni az erdőbe. Gombát kerestünk, amiből nagyanyám később ebédet főzött. Nagyapám nyitott szemmel járt és mesélt a gombákról, amiket találtunk, az erdőről, fákról. De a fejemben csak egy gondolat kavargott. Most vagy soha, meg kell kérdeznem, hogy tegezhetném-e. A szívem a torkomban dübörgött, sok időbe telt, amíg összeszedtem a kellő bátorságot és kiböktem végre, mit akarok. Nagyapám nagyon meglepődött, de megértéssel fogadta a dolgot és természetesen engedélyt adott a tegezésre. Annyira boldog lettem, mert úgy éreztem, hogy ezzel még közelebb kerültem nagyapámhoz. De a tegezésnek-magázásnak ehhez természetesen semmi köze nem volt. Nagyapám a lehető legnagyobb szeretettel fordult minden unokája felé. 

Anyu mesélte, hogy nagyon szigorú apa volt, sokszor nem is tudta kimutatni a szeretetét, mert az élet gondjai megviselték. De mindig teljes vállszélességgel a családja mögött állt, ahol tudott segítette, támogatta gyerekeit,akkor is, amikor azok már felnőttek.